Teszteltem: borkóstoló délutánunk Árvay Angelikával, a család pincészetében
2019. november 02. írta: Anita Bé

Teszteltem: borkóstoló délutánunk Árvay Angelikával, a család pincészetében

Délután 2 óra, körbevesz minket Tállya, ahol egykor 40 család készített hordókat, ahol Mikszáth Kálmán a Különös házasság c. művét alkotta és a hely, ahol a vizsolyi biblia fordítása elkezdődött.

Angelika energikus köszöntéssel és jókedvvel érkezik hozzánk. Autóba pattanunk és a pár percre található Rátka településére utazunk.

Jelölt hordók mellett sétálunk, majd az őszi fényekben pompázó udvaron keresztül a kóstoló szalonba lépünk. Pincekövezett falak, szoknyás lámpabúra, fahéj színű fotelek övezte kerekasztal és egy másik telis-tele különböző kövekkel. Angelika a kóstolónk első száraz ízesét egy 2016-os Savignon Blanc-t szervíroz. Jól esik az üdítő nedvesség. A kövek az Árvay család szőlősorainak területeiről származnak, találunk itt a földtörténeti korszakok egyikében megkövesedett szőlőlevelet, levélnyomatot, opált, feketében tündöklő obszidiánt és a kőbe szilárdult fát. A pincészet borait a lokál klíma mellett ezeknek a kőzeteknek a jelenléte határozza meg. A 2016-os Angi+ száraz Muskotályos mellett beszélgetünk tovább. Ez a bor számomra meghozza gyertyásan-viaszos ízével a zamatos beszélgetés hangulatát. A +-jelzés a vizuáldizánj mellett a tépképésztben használatos látványosság jelzésére is utal; minden címke mutatja, hogy összesen hány palack készült az adott borból.

_dsc0485.JPG 

Anita: mi történt életed első borával?

Angelika: 2008-ban készítettem 342 palacknyit az első boromból, amire nagyon büszke voltam, hogy rögtön Hollandiába utazott velem egy mesterkurzusra

Anita: mit szeretsz borszakértő nőként a legjobban?

Angelika: a legjobban örömet szeretek okozni és az emberekkel/történeteikkel kapcsolódni. Egyszer egy lány jött hozzám, elmesélte, hogy rengetegszer töltötte a nyarat Rátkán a nagymamájánál, miközben a borainkat kóstolta, visszatértek az emlékei; ez annyira csodálatos számomra

 

_dsc0387.JPG

Anita: melyik a kedvenc Árvay-d?

Angelika: az egyik kedvencem a Tokaji ÉdeSeM Muskotály; egy kőzet mintája adta ki a palack szív grafikájának alapját; nevét pedig a hordóinkon és tartályainkon használt Édes és SM(sárgamuskotály) jelölésekről kapta

A szárazsoron, a Tokaji Birtok Furmint+ 2016-ost körözzük poharainkkal; egyre fűszeresebb ízek bontakoznak ki nyelvemen; Angitól megtanulom a helyes pohártartást. A 2015. év Tokaji Istenhegyi Furmint+-ja érkezik, csábosan könnyed ízét üvegdugózás óvja. Az Istenhegyi Furmint+ 2010-es évjáratából is kortyolunk – elképesztő selymességet tapasztalunk. Az Istenhegyi Furmint+ borok Skócia Michelin-csillagos éttermében is a szortiment tagjai.

A terasz késődélutáni fényében ülünk; Szabolcs esküvőjére készült a Tokaji Szabi Édes 2014 0,375 literes kiszerelés; izgalmas finomságát a Furmint és Hárslevelű elegye adja. Szőlőfürt függős kívánságzsinórt csomózok a csuklómra.

 _dsc0505.JPG

A 2017-es Tokaji ÉDESEM muskotályos fehér édességét élvezve Angival a Tokaji Borbarátnőkről csevegünk; amely a borok kulturális, jótékonysági és gasztro kapcsolásáért, valamint a borkóstolás női népszerűsítéséért dolgozik. A 2013-as Édes Hárslevelű gyümölcsösen frissít; festményt is készítettek már hozzá. 6-puttonyos Aszút 2013-ból és 2011-ből kóstolunk; egyszerűen imádatos a pohárban táncoló sárgaarany aszúkreálmány, a desszert egy különálló típusa, mondhatni a 6. alapíz.

A kolbászokkal, sajtokkal övezett házi kenyér és az Árvay-féle töltött káposzta vacsorát Angelikával, Szabolccsal és Feleségével töltjük.

 _dsc0403.JPG_dsc0432.JPG

Az Árvay Családi Pincészet borkóstolóját ajánlom azoknak, akik kíváncsian várják minden egyes címke mögött rejlő nedűtartalmat; szeretik, ha a borkóstolás egyben egy beszélgetés kiindulópontja, nemcsak holmi kémiai és technológiai tájékoztató; akik az Árvay pincészet borainak szőlődűlőit szeretnék kőérintésből megismerni.

 _dsc0396.JPG

Pohárcsengetéssel az Árvay családi pincészetből!

Elérhetőségek:

http://www.arvay.eu/

https://www.facebook.com/arvayfamilywinery/

Youtube csatorna

Írta: Anita, fényképezte: Csapó Krisztián, Kikapcsolódok blog

A fényképek tulajdonosa a Kikapcsolódok blog, amelyet szerzői jogok védenek. (Mentése, más oldalakon való megjelenítése az Index.hu és a Minimag.hu oldal kivételével nem lehetséges.)

Tetszett a cikk? Kövess bennünket Facebook oldalunkon is, vagy nézz körbe az Instagram oldalunkon!

A bejegyzés trackback címe:

https://kikapcsolodok.blog.hu/api/trackback/id/tr10015268252

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása