Teszteltem: Woodland Wonders
2019. augusztus 05. írta: Anita Bé

Teszteltem: Woodland Wonders

Egy számomra új márkát dobott fel nem is olyan régen az egyik közösségi oldal, amely csodálatos színeivel, mosolygó ábráival teljesen levett a lábamról. Elkezdtem utánaolvasni, hogy tulajdonképpen mi is ez, és miért jó a kisbabámnak, akinek szánták?

1_11.JPG

A márka még 2014-ben alapult Dániában, így számomra a származási ország már egy izgalmas kíváncsisággal töltött el. A márkát Christina Hansen alapította, aki ugyanúgy 2 gyermekes Édesanya, mint én. Nem titkolt célja volt, hogy minőségi, organikus, adalékanyagmentes és mégis ízletes ételeket adhasson gyermekeinek, és a legjobbá válhasson ezen a piacon. Kiemelten fontos volt a tulajdonosnak továbbá az is, hogy a gyermekeket egészségtudatosan nevelje.

2_8.JPG

Mi, Édesanyák tudjuk, hogy a célpiac szerencsére gazdagon telített: ennek ellenére úgy gondolom, hogy egy ilyen terméknek nagyon is helye van. Ennek oka egyszerű: nagyon gyakran találkozom olyan babáknak szánt élelmiszerkészítményekkel, melyek gazdagon tartalmaznak sót, cukrot, mesterséges ízeket. A Woodland Wonders ezeket messziről kerüli.

Rendelésemet nagyon hamar meghozta Számomra a futár. A terméket gondosan csomagolták, hibátlan állapotban vettem kézbe.

Kezdeném is a külsejével: különlegesen szép csomagolást kapott, amely vonzza a saját, és a babák szemét is. Mindegyik élénk, a színe vibrál. A rajta található állatok nagyon aranyosak: étkezés közben kitalálhatunk gyermekeinknek egy aranyos mesét, ezzel is segítve a későbbi beszédindításukat. Mi a pici majmot „Majminak” neveztük el, aki szuperül tud főzni, és a kisbabáknak szeret a legjobban ételt készíteni. „Majmi” igazi szuperhős, hiszen képes 1 perc alatt levenni bármilyen picurkát a lábáról! �

3_11.JPG

Külön öröm, hogy visszazárható maga a termék, tehát nem kell attól aggódnom, hogy levegővel érintkezve esetleg változik ízben, vagy állagban. Csupán egy mozdulat az egész, és tehetem vissza a szekrénybe. Apróság, viszont nagyon hasznos tud lenni!

4_4.JPG

A Woodland Wonders termékei organikusak, könnyedén és gyorsan elkészíthetőek. Nem tartalmaznak tejet, így bátran adhatjátok a gyermeketeknek. 6-7 hónapos kortól elkezdhetitek ennek bevezetését, hiszen a zabkása nem csak, hogy egészséges, de nagyon laktató is. Ezen túlmenően úgy gondolom, hogy az ízek bevezetésére tökéletes, hiszen annyi megannyi csodálatos dolog vár ezekre a picikre!

Fontos: mint minden étkezést, itt is kezdjétek majd egy kóstolással. Tehát ne egy teljes adagot adjatok egyből a piciknek, hanem ahogyan azt a többi terméknél is, apró adaggal indítsátok. Ha nem jelentkezik elváltozás pár órán belül, akkor másnap, vagy akár uzsonnára már adhatjátok Neki bátran.

A négy különböző zabkása íz, amelyet górcső alá vettünk:

  • Szilvával, quinoával és szederrel,
  • Banánnal, kukoricával, és ananásszal,
  • Sárgarépával, almával és sárgabarackkal,
  • Őszibarackkal és málnával készültek.

Az összes terméknek kellemes illata van, az állaga azonos. Az első és az utolsó édeskés, és minimálisan fanyar, a második-harmadik édes.

A 8 hónapos kisfiam az édeskés ízeket kedveli, így az Ő kedvence a banános volt, egyértelműen. Az első alkalommal amikor elkészítettem, az adag kevésnek tűnt.

5_6.JPG

3 evőkanállal mértem ki egy tálba, és ehhez öntöttem egy kevés meleg, de nem forró vizet. Alaposan összekevertem, hagytam 1 percig állni, hogy a zabkása állagú legyen, és már adhattam is a picimnek.

6_7.JPG

A termék ideális a darabos ételek bevezetésére, mert nem teljesen „selymes” állagú, hanem a zab végett darabosabb. Az első falatok nálunk is kóstolással teltek. Volt is utána sírás! � Nagyon ízlett Áronnak, így alig vártam a délutánt, hogy adhassak Neki újra, és megehesse a teljes adagot.

8_4.JPG

Ez a mennyiség a kicsi pocakjának tökéletesen elegendő volt. Utána boldogan sikítozással tudatta velem, hogy ebből bizony máskor is jöhet!

A terméket minden olyan Édesanyának szívből ajánlom, akinek fontos, hogy ellenőrzött gazdaságból származó étellel kínálja gyermekét, amely még szuper finom is!

 

Elérhetőségek:

https://woodlandwonders.hu/

https://www.facebook.com/WoodlandWonders-Magyarorsz%C3%A1g-333817470606329/

 

Írta és fényképezte: Anita, Kikapcsolódok blog

A fényképek tulajdonosa a Kikapcsolódok blog, amelyet szerzői jogok védenek. (Mentése, más oldalakon való megjelenítése az Index.hu és a Minimag.hu oldal kivételével nem lehetséges.)

Tetszett a cikk? Kövess bennünket Facebook oldalunkon is, vagy nézz körbe az Instagram oldalunkon!

A bejegyzés trackback címe:

https://kikapcsolodok.blog.hu/api/trackback/id/tr6014996326

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása