A mumifikálódott világ nagykövetei – A világ múmiái kiállításon jártunk
2018. augusztus 22. írta: Anita Bé

A mumifikálódott világ nagykövetei – A világ múmiái kiállításon jártunk

A Komplex (volt VAM Design Center) industriális kolosszusában vette kezdetét a A világ múmiái kiállítás, amelyet Liptai Klaudia és a JVS Group képviselői nyitottak meg. Átvágták a piros szalagot; beléptünk Múmia-land-be.

 

dsc_1797.JPGdsc_1846.JPG

 

Utazásunk során, egy hordozható készülékkel plusz hanganyaggal merülhettük a múmiák történeteibe.

Először meghívást kaptunk a halotti szertartásokra: az Alaszka szigetein élő népek egyike fűvel tömte ki a halott testeket, majd szárítás után gyékénybe, állatbőrbe csomagolva, egy barlangban, fa állványra függesztették azokat; Tibetben nem temették el a halottakat, mert a föld túl hideg és fagyos volt, ezért feldarabolták a testeket és a falvakon kívül a természet erőire hagyták őket; a Danik és Angák a nyílt tűz felett füstölték szeretteiket, a mai napig gondosan ápolják múmiáikat; az amerikai őslakos varjú törzs a gödör helyett emelvényt állított a holttesteknek.

 

dsc_1947.JPG

 

Ma már igencsak morbid látványt nyújt a XIX. században Angliában, szinte kötelező halottas ékszerek látványa.

A családtagok a halottal fényképezkedtek, könnyeiket díszüvegbe csöpögtették, az elhunyt haját ékszerekebe zárva hordták.

 

dsc_2032.JPG

 

A kiállított múmiák 2 csoportja a természetes módon mumifikálódott testek és a mesterségesen tartósítottak.

Szemeinknek lenyűgöző látvány a sóban konzerválódott bőröndhal, a sólyomszarkofág és a macskatekecs.

 

dsc_2010.JPG

 

Megismerhetjük a láp, a magas hegyek, a folyamatos szellőzés okozta konzerválódás termékeit; találkozhatunk Von Holz báróval és bárónével a XVII. századból, a Váczi családdal, a mesterségesen kikészített batyumúmiákkal (párnán ülő testek, olykor többen egy batyuban, akár 100 kg-val), a zanzákkal (az eredeti emberi fejeket kicsinyítették ököl nagyságúra, hogy azután büszkén vihessék magukkal mindennapjaikba), Mumabbal az 1994-ben kikészített testtel, amely a mumifikálás folyamatának rekonstrukciója, az 1800-as években készült Burns-gyűjtemény preparátumaival, amelyek az orvostudományok tanoncai számára nyújtottak valós alapot.

 

dsc_1908.JPG

 

Plexitávolságból érzékelhetjük az usébtiket (a halott hasonmás szobrocskái, akik a túlvilágon helyette dolgoznak).

A múmia-barna festékkel készült festmények egy XVIII. századi példányát figyelhetjük meg egészen közelről.

 

Számunkra elképesztő élményt nyújtott a kiállítás, ahol még igazi Ziegler ládát (korrózióvédett fémekből, tömített szigetelő rendszerrel és nyomásálló reteszekkel ellátott szállító rendszer) is láthattunk.

 

dsc_1939.JPG

 

A computer tomográfia nagy segítséget nyújt a paleopatológusoknak és az antropológusoknak, hogy egyre több és több megalapozott információt gyűjthessenek az egyszer élt emberek életéről, szokásaikról, környezetük hatásairól, haláluk okáról.

 

A kiállítás az egyes kultúrák halottemlék ünnepeinek bemutatásával zárul.

Találkozhatunk Tutanhamonnal, a szarkofágján kívül!

 

Elérhetőség:

https://www.avilagmumiai.hu/

 

Írta: Sas Gabriella, Kikapcsolódok blog

Fényképezte: Csapó Krisztián, Kikapcsolódok blog

Tetszett a cikk? Kövess bennünket Facebook oldalunkon is, vagy nézz körbe az Instagramm oldalunkon! 

A fényképek tulajdonosa a Kikapcsolódok blog, amelyet szerzői jogok védenek. (Mentése, más oldalakon való megjelenítése az Index.hu oldal kivételével nem lehetséges.)

A bejegyzés trackback címe:

https://kikapcsolodok.blog.hu/api/trackback/id/tr9814195371

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása