Bemutatkozik: Pilot Cafe
2015. április 08. írta: Anita Bé

Bemutatkozik: Pilot Cafe

Az élet gyakran állít akadályokat elénk, ennek az oka pedig csakis az lehet, hogy küzdjünk, és vigyük véghez a céljainkat. A Pilot Cafe számára sem ismeretlen a kihívás, sokat küzdöttek azért,hogy egy hangulatos, családias, és igényes kávézót nyithassanak Budapest szívében. A beszélgetést Zsigmond Csabával folytattam, aki az üzlet egyik tulajdonosa, de egy kiváló Barista is egyben. 
984150_247787418753699_1389723553003594182_n.jpg

A kávézó története és alapötlete immáron több évre nyúlik vissza, ennek pedig több oka van, de leginkább a rögös út az, ami legjobban körülírja ezt. A kávé kiválasztása szintén nem volt egyszerű, a La Colombe kávék egy sorozatnak (is) köszönhetik, hogy jelen vannak. Mit is lehet tudni erről a márkáról, és magáról a brazil kávéültetvényekről? 

A történet Brazíliába nyúlik vissza, ami ennek a különlegesen finom kávénak a hazája. A brazil "mese" úgy folytatódik, hogy anno, még a 18-ik században, a jóképű Francisco de Melo Palheta azt a megbízást kapta kormányától, hogy szerezzen elültethető kávécserjét Francia Guyanából, ahol akkoriban már bőven termett kávé, és ahol állítólag bődületesen óvták az ültetvényeket (a kávé ugyanis akkor, nagyon drága kincsnek számított). 
Francisco a parancsnoksága alá rendelt katonákkal határösszetűzést generált a franciákkal, de csak azért, hogy a háborúskodást követően béketárgyalásnak álcázva bejusson Guyanába. (Valamit valamiért, nemde? ) A brazil jól tudta, hogy képes lesz elcsavarni a kicsit sem kellemes külsővel megáldott guyanai kormányzó gyönyörűséges feleségének a fejét. 
Ez meg is történt :)  Állítólag a fülig szerelmes feleség végül a béketárgyalásokat nagyvonalúan lezáró Francisconak a férje jelenlétében olyan búcsúcsokrot adott át, amelyben elrejtette a vágyott kincset, egy mini kávécserjét.  A La Colombe Torrefaction 1994 óta üzemel, és két tulajdonos álmodta meg a vállalatot: Todd Carmichael és Jean Phiippe Iberti. Kezdetekben Amerikában nyíltak sorra a kávézók, és lám, már Budapesten is elérhető ez az élmény.

Miután a megfelelő kávé megtaláltatott, már csak az üzlet nevének a pontosítása volt a fő feladat. Ez a mai világban már nem is olyan egyszerű, hiszen egy jó név mindent elmond az üzletről, könnyen megjegyezhető, és arra sarkallja az embereket, hogy térjenek be. A Pilot Cafe-nak 3 jelentése van. Az első a sorozatokban is ismert "pilot" kifejezésből áll, ez a tesztet jelenti. Amerikában mindig leadnak egy pilot részt egy sorozatból, majd a nézők eldőntik, hogy ez kell-e nekik, vagy mehet a süllyesztőbe. A név második jelentése a világ körüli utazást jelképezi. Hisz ha belegondolunk, ez a kávé Philadelphiából érkezik ide, Budapestre, A harmadik pedig a cég nevéből állt össze:) Bonyolultnak tűnik? Pedig nem az :)

1002322_198218037043971_756433507_n.jpg

1623613_198217973710644_1477850338_n.jpg

11001753_323935527805554_8776191825449927450_n.jpg

Az üzlet 2013.decemberében elindult, és hatalmas sikert aratott a Budapesten élő, és a külföldről érkező vendégek körében. Az üzlet tulajdonosának nagyon fontos volt, hogy a betérő vendég otthon érezze magát: a kiszolgálás itt nagyon baráti, szinte olyan, mintha az egyik barátodhoz ugrottál volna be egy csésze feketére. :) A törzsvendégek is nagy figyelmet kapnak, a Baristák szeretnek kísérletezni, új ízeket kreálni. A visszatérő vendégeknek készült egy pontgyűjtő, melyben a 10. itt fogyasztott kávé ingyenes.

unnamed_3_5.jpg

A bemutatáshoz hozzátartozik, hogy az itt elfogyasztott kávéról -mely jelen esetben egy latte- kicsit meséljek:

unnamed_2_7.jpg

A képen egyértelműen látszódik a tökéletes tejhab, a csokoládé árnyalatába merülő kávé, mely gyönyörűen megáll a pohár tetején. Ez annak köszönhető, hogy a tej megfelelő hőfokra lett gőzölve, így nem süllyed le a kávé. Sajnos rossz szokás révén teszek egy picike cukrot a kávémba, de előtte megkóstoltam: enyhén édeskés és egy picike fanyar íz jellemezte a most kapott finomságomat.(Ez a csokoládés ízjegyeket mutató Savoia keverékből készült.) Igazán különleges, és ízletes élmény annak, aki tudja értékelni, és észre tudja venni ezeket az apró különbségeket. 

A fiúk lelkesen mutatták a napokban érkezett frissen pörkölt különleges Single Origin kávékat, melyek között megtalálható a kávés körökben jól ismert Esmeralda Geisha, de az új kávék között van Zambiai, Haitii világos pörkölésű kávé egészen meglepő szőlős, bogyós, dohányos (!) aromákkal. A klasszikus kávék rajongói is megtalálhatják a nekik tetsző ízeket, ugyanis a kávézó ezt a vonalat is képviseli klasszikus, sötétebb pörkölésű espresso keverékeivel, melyet a Mario Batali sztárséffel való együttműködés jegyében megalkotott Azzurro és Roma keverékek, vagy a már említett Savoia blend képvisel.

Tudtátok, hogy a városban itt kapható az egyik legszuperebb flódni? Nem gondoltam volna én magam sem, hogy egy kávézóban fogok rábukkanni erre az édességre:) A Peter's flódniban a szilvalekvár, alma,mák,és dió rétegződik egymás alá, egy kevéske mazsolával megspékelve. Az íze tökéletes, eddig bárki jött el velem és evett belőle, függő lett :)

11024202_328114954054278_1787473621797349311_n.jpg

Azok se búsuljanak, akik vagy egészségügyi, vagy egyéb okokból nem ehetnek ilyen édességet. A Yum-Yum sütiket a Pilot Cafe is értékesíti, így egészségesen -cukor, tej, és lisztmentes- is tudsz enni, miközben elfogyasztod a forró nedűt. 

10428644_1568298626793163_3084235736895600231_n.jpg

A Pilot Cafenak fontos, hogy mindenből igyekezzen egy jó minőséget hozni, igaz ez az itt kapható ásványvizekre, forró csokikra, péksüteményekre. Az üzletpolitika sikeresnek bizonyult, mert februárban megnyílt a második üzlet is, immáron az Andrássy úton. Egy kicsit kisebb lett, de ott egy galéria biztosítja a hangulatot, ha valaki le szeretne ülni. Egy másik nagyon pozitív tényező: helyben sütött pékáruk is várják az ide betérőket, szóval aki csak menet közben szeretné megenni a frissen sült croissantot, az a lehető legjobb helyen jár :)

1623720_322897781242662_611599075376937121_n.jpg

A Baristákról már meséltem, magas a mérce, a Latte Art-ban is látszódik a szakértelem. Lessétek a folyamatosan frissülő Pilot Cafe Facebook oldalait, mert mindig láthattok ezzel kapcsolatban újdonságokat :)

11138499_1566678583621834_1584314859598911352_n.jpg

11091552_1565435867079439_963290753303153218_n.jpg

Jó hír azoknak, akik a saját képeiket szívesen kiállítanák, de eddig még nem volt erre lehetőségük: A Pilot Cafe tulajdonosai szeretik a művészetet, örömmel veszik, ha fiatal művészek képeit a falon tehetik közszemlére. 

1511739_288224064710034_6624619310022859062_n_2.jpg

 

Elérhetőségek:

Markó utca 4
Budapest, Hungary
(20) 559 6760
Andrássy út 76.
Budapest, Hungary

A bejegyzés trackback címe:

https://kikapcsolodok.blog.hu/api/trackback/id/tr317349626

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása