Programajánló: MITEM
2019. március 12. írta: Anita Bé

Programajánló: MITEM

Idén áprilisban immáron hatodik alkalommal rendezik meg a MITEM fesztivált, az az a Madách Nemzetközi Színházi Találkozót. 2014-ben azzal a céllal indult a fesztivál, hogy a magyar közönség betekintést nyerhessen a világ színházainak repertoárjába. Ez idő alatt számos ország számos produkcióját láthatta már a közönség a Nemzeti Színház deszkáin.

mitem_sajtotaj_eoriszabo-4791.jpgTóth Auguszta a MITEM sajtótájékoztatóján. Kép forrása: mitem.hu

Idén 13 ország, 23 előadását tekinthetik meg a nézők, vannak visszatérő vendégek, de két új ország is bemutatkozik, Kazahsztán és Portugália. A MITEM programját továbbá orosz, ukrán, litván, német, szerb, francia, cseh, svéd és határon túli színházak színesítik. Az első előadásra április 11-én kerül sor, melynek a Fővárosi Nagycirkusz ad otthont.  Az orosz származású bohóc, Slava Polunyin  Slava’s Snowshow  című produkcióját tekintheti meg a publikum. A fesztivál egészen május 5-ig tart, mely idő alatt rengeteg izgalmas előadásban lehet részünk.

slavas_snow_banner_1270x250.jpgKép forrása: MITEM.hu

A visszatérő vendégek közül ismét országunkba látogat a svéd Erik Studo, kinek Egy nyári éj Svédországban című darabaj, humoros hangvételben idézi fel Trakovszkij, az orosz rendező utolsó filmjének forgatását. A Kaukázusi krétakör után Michael Thalheimer német rendező, idén Tennesse  Williams A vágy villamosa című művével érkezik a fesztiválra, mely két ember lecsúszásáról szól, egy olyan társadalomban, amely nem vállal feleőséget semmiért. A moszkvai Vahtangov Állami Dráma Színház is újra ellátogat a MITEM-re, ezúttal Rimas Tuminas litván rendező Csehov: Ványa bácsi rendezésével. Nem ez az egyetlen Csehov darab, amit a fesztiválon láthatunk, a Szerb Nemzeti Színház előadásában az Ivanovot tekinthetjük meg. A Nemzeti Színház pedig Silviu Purcărete rendezésében a Meggyeskertet állítja színpadra.

A kőszínházak mellett két friss, kísérleti színház is látható a meghívottak között, melye különleges színházi élményt ígérnek. Lisszabonból a  Companhia  Joăo Garcia Miguel legfrissebb előadását hozza el, ez nem más, mint Lorca Bernada Alba  háza, mely a növekvő elszigetelődés témáját boncolgatja. Prágából  a Divaldo Na Zábradli Hamletek című előadásában, pedig a színházi világ kulisszái mögé leshetünk be. A határon túli színházak sem maradhatnak el a MITEM repertoárjából, idén Huba Martin rendezésében láthatjuk a komáromi színház Félkegyelmű című előadását. A Nemzeti  Színház több előadását is megtekinthetjük a fesztiválon, a már említett Meggyeskert mellett, Zsótér Sándor  A gömbfejűek és csúcsfejüek előadását, Szász János Caligula helytartója rendezését  és Vidnyánszky Attila Az ember tragédiáját tekinthetik meg az érdeklődők. Mindenképp érdemes ellátogatni legalább egy vagy két előadásra a fesztivál ideje alatt, mivel szélesebb képet kaphatunk arról mi is folyik a világban körülöttünk, hogyan is gondolkodnak más nemzetek ugyanazon kérdésekről, problémákról, melyek minket is foglalkoztatnak.

 A MITEM nem csak a színházcsinálóknak, vagy a színház szerelmeseinek szól, mindazok bártan látogassanak el a fesztiválra, akik nyitottak és érdeklődőek más kultúrák felé, hiszen nem is találhatnának jobb alkalmat arra, hogy akár itt Budapesten megtapasztaljunk tőlünk sok száz km-re élő társaink valóságát testközelből.

Bővebben:

http://www.mitem.hu/program/musornaptar

Írta: Szimeonov Fruzsina, Kikapcsolódok blog

Képek forrása: www.mitem.hu

Tetszett a cikk? Kövess bennünket Facebook oldalunkon is, vagy nézz körbe az Instagramm oldalunkon! 

A bejegyzés trackback címe:

https://kikapcsolodok.blog.hu/api/trackback/id/tr6514683982

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása