Teszteltem: Play-Doh Shape and Learn
2018. november 30. írta: Anita Bé

Teszteltem: Play-Doh Shape and Learn

Egy szuper gyurmakészletet tesztelhettem kisfiam nagy örömére. A Play-Doh Shape and Learn gyurmája 2 éves kor felett bátran adható gyermekeitek kezébe, nagy eséllyel már örömmel fognak ettől a kortól játszani vele.

22.JPG

Kisfiam 3 éves, az elmúlt fél évben kezdett el rajongani a gyurmázás iránt. Az előtt is tetszettek Neki a márka termékei, de leginkább a színeket tudtam vele nagyon szuperül tanítani Neki.

Ez a gyurmakészlet számomra nagyon tetszetős, hiszen játszva lehet vele tanulni, fejleszti a motorikus képességeket.  Sok egymásba illeszthető forma van, továbbá szerintem a térlátást is remekül lehet vele érzékeltetni kisgyermekünk számára.

Kezdjük is akkor az elején:

A doboz nem nagy, kis helyet foglal, praktikus. Nekem kifejezetten tetszik, hogy a gyurmák kis kiszerelésben kerültek bele, hiszen a kicsi apró kezek ezeket könnyedén ki tudják nyitni, a nagyokkal ellentétben. (Játékboltokban-áruházakban egyébként külön is megvásárolhatóak a gyurmák, így akinek utánpótlásra van szüksége, ezt igazán gyorsan be tudják szerezni. Ne feledkezzünk meg az internet varázsáról: most már online is könnyedén házhozrendelhetjük ezeket a termékeket.)

Kibontást követően első körben 2 db kétoldalas A3-as méretű lapot tartottam a kezemben (játszóalátét), ami a gyurmaszaggatóhoz egy remek társ. Erre helyezhetjük ki az általunk kreált formákat , hiszen mindennek megvan a maga helye. Figyelhetünk a formákra, és a színekre egyaránt. Könnyedén rátehető, és levehető a lapról minden általunk kreált remekmű, nem tapad hozzá, így a szülő a szórakozást követően könnyedén el tudja csomagolni.

33.JPG44.JPG

A szett további tartalma: 8 db formázó, egy nyújtó (amivel egyébként szintén lehet szaggatni, és más játékokat játszani), 8 db mini tégely gyurma különböző élénk színekben, és egy használati utasítás.

55.JPG66.JPG

Mi teszteléskor a szabad kezű játékot választottunk, mert a kisfiam szerette volna az összes színt egyenként végignézegetni. Nagyon tetszett Számára, hogy az apró kezeivel Ő is fantasztikus dolgokra képes: így egyedül szivecskét nyomott, tekerte a „csiga-bigát”, amit aztán feltekertünk a sodrófára. Ettől ilyen klassz ez a játék: mi felnőttek tudjuk azt, hogy azzal nem feltétlenül ezt kell játszani, de egy kisgyermek fantáziája határtalan!  Mondanom sem kell, hatalmas sikerélmény volt minden apró kis játék Számára, amit hangos kacagás és tapsolás kísért.

77.JPG

A gyurmák illata a mai napig semmit sem változott: nem tudnám Nektek elmondani, de nagyon kellemes, mégsem csábít arra, hogy megegyük. (Ennek ellenére mindenképpen javaslom, hogy szülői felügyelet mellett történjen a móka.) A termékek állaga szintén príma, nem morzsolódik, könnyedén formázhatóak. Kezdetben minimálisan keményebb az állaga, de a kezünk hőmérséklete másodpercek alatt puhává varázsolja játékunkat.

88.JPG

Azon kívül, hogy milyen sokat fejleszt ez a termék, jómagam azt is észrevettem, hogy remek feszültségoldó. Gondoljunk csak arra, hogy mi felnőttek is mennyire szeretünk egy-egy szorultabb helyzetben hasonló termékkekkel „játszani”. Igaz ez a gyermekekre is, remekül nyugtatja Őket.

A termék rendkívül barátságos áron kapható, szuper ajándék lehet véleményem szerint akár a fa alá is.  Sok helyen megvásárolható, így bárki számára könnyedén elérhető termék.

99.JPG

Ha Te is előnyben részesíted azokat a játékokat, amelyek azon túl, hogy szórakoztatnak ,de még fejlesztenek is, akkor ez biztos befutó lesz.

Elérhetőségek:

https://www.facebook.com/Playdoh.HU/

http://www.playdoh.com/en-us

 

Írta, Fényképezte: Anita, Kikapcsolódok blog

A fényképek tulajdonosa a Kikapcsolódok blog, amelyet szerzői jogok védenek. (Mentése, más oldalakon való megjelenítése az Index.hu és a Minimag.hu  oldal kivételével nem lehetséges.)

Tetszett a cikk? Kövess bennünket Facebook oldalunkon is, vagy nézz körbe az Instagramm oldalunkon! 

A bejegyzés trackback címe:

https://kikapcsolodok.blog.hu/api/trackback/id/tr1714406008

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása