Teszteltem: Sheila Natúr Kozmetikum
2018. február 12. írta: Anita Bé

Teszteltem: Sheila Natúr Kozmetikum

Engem ért az a megtiszteltetés, hogy tesztelhettem a Sheila Natúr Kozmetikum néhány termékét, többek között egy testápolót, egy krémdeót, egy arckrémet és egy kézkrémet.

28000581_10213457605547879_2044022465_n.jpg

Számomra elsőre két dolog volt, ami igazán megnyert a termékekkel kapcsolatban, anélkül, hogy kipróbáltam volna: az egyik, hogy cruelty-free, azaz állatkísérlet-mentesek; a másik pedig, hogy mellé még vegán is minden egyes darab, azaz semmilyen állati eredetű anyagot nem tartalmaznak. Manapság egyre nagyobb hangsúlyt fektetünk a felelős állattartásra, és arra, hogy jobb legyen a sorsuk ezeknek az apró, pici lényeknek, ugyanakkor viszont ha betérünk egy drogériába sajnos nagyon nehéz olyan márkát leemelni a polcról, ami a CF elvet követné. Ennek fényében pedig azonnal belopták magukat kicsiny szívembe ezek a csodálatos termékek.

Az első készítmény az Édes Krémes Testápoló fantázianevet kapta. A leírása alapján egy olyan testápolót rejt a csomagolás, ami gyors beszívódást, és hosszantartó hidratáltságot eredményez, ezt pedig abszolút nem tudom megcáfolni. Sajnos én azoknak a táborát erősítem, akik ilyen-olyan kifogások miatt, de kihagyják reggeli vagy esti rutinjukból sokszor a testápolást, emiatt pedig főleg a lábaim elég szárazak. Ehhez híven, igyekeztem nem túlzásba vinni a tevékenységet, ezzel is azt igazolva, hogy milyen zseniális készítményt sikerült megálmodnia a készítőinek.

img_20180207_203812.jpg

Első használat után még nem voltam felkészülve arra, hogy valóban extra gyorsan fog beszívódni: ránézésre olyan az állaga, mint bármilyen hétköznapi krémnek, majd másodpercekkel később a bőrömön a textúra hígabb lett.

Ez szokatlan volt, ilyet egy testápolóval kapcsolatban eddig nem tapasztaltam. Néhány használat után nagyon szépen kitapasztaltam mekkora az a mennyiség, amivel érdemes dolgoznom testrészenként. Ha túl sokat viszünk fel a bőrünkre, sajnos azt viszonylag lassabban szívja be, és néhány percig enyhe ragacsos érzetet kelt, így érdemes első körben minél kevesebbet pumpálni belőle. Legutóbb két napja használtam, és azóta is gyönyörűen hidratált a bőröm, míg más készítmények használata jó esetben másnapig tartott.

Egyetlen apró kivetnivalóm van, mégpedig az illata. Természetesen tudom, hogy minden ízlés kérdése: a termék leírása szerint finom virág és a vanília enyhe illata jellemzi a krémet. Szerintem szuperebb lenne, ha inkább az utóbbi dominálna.

Az Édes Krémes Testápoló: 5/4,5.

 

A második egy krémdeó, ami az Érzéki Nőiesség elnevezésre hallgat. Talán erre voltam a leginkább kíváncsi, mert egy ideje már keresem a tökéletes ápolót. Sajnos néhány drogériás dezodor irritálja a hónaljam, így nagyon megörültem, amikor megkaptam ezt a terméket tesztelésre. Naponta kétszer használtam: reggel és este. Elég volt borsónyi adagokat kivenni ujjunkkal a tégelyes kiszerelésből. Többféle illatban kapható, én most egy narancs-rózsafa aromájút próbálhattam ki.

img_20180207_203649.jpg

Néhány fontos információt viszont kaptam ezzel kapcsolatban a termékek társmegálmodójától, Lászlótól: a krémdeó nem izzadsággátló, hanem magát a szagot szünteti meg, illetve használatának első időintervallumában lehetséges (ez lehet néhány nap, de 2-3 hét is), hogy izzadékonyabbá válunk, ugyanakkor ez idő után bőrünk megszokja ezt az új terméket, és onnantól mutatkozik meg valódi hatása.

A napi kétszeri használat azonban kevésnek bizonyult tesztelésem ideje alatt, ugyanis néhány óra elteltével már nem úgy fejtette ki hatását, ahogy azt elvártam volna, így érdemes bedobni a tatyóba és napközben még egyszer kétszer bekenni hónaljunkat vele. Érdemes megjegyezni, hogy 1 hétig használtam a terméket, így még van ideje kifejtenie az igazi hatását.

Azzal érdemes vigyázni, hogy a termék tégelyes kivitelezése miatt muszáj belenyúlni valamivel, emiatt pedig nem árt beszerezni hozzá egy spatulácskát, ami a segítségünkre lehet, ha épp nincs lehetőségünk kezet mosni utána. Fontos még, hogy hidegebb időben a készítmény megkeményedik (ilyenkor néhány percre nyugodtan a radiátorra lehet tenni, hogy felpuhuljon), nyáron viszont folyékonyabb a meleg idő hatására, így nagyjából 23°C-os hőmérsékleten érdemes tárolni, akkor lesz ideális az állaga.

Érzéki Nőiesség Krémdeo: 5/4

A harmadik termék egy Sheila intenzív hidratáló kézkrém aloe vera géllel, melynek külleme, mint a képen is látszik hasonló a testápolóéhoz. Csak pozitívan tudok róla vélekedni, hisz az ígérteknek megfelelően gyorsan beszívódik, egyáltalán nem hagy ragacsos érzetet, illetve valóban intenzíven hidratál. Míg más termékekkel naponta kétszer-háromszor is ápolnom kellett kezecskéimet, addig ezt a terméket bőven elég naponta egyszer használnom, ráadásul egészen kevés mennyiséggel elérhető ez az eredmény. Apró “szépséghibája” (ami valójában nem is az), hogy ennek az illata is lehetne egy egészen picikét visszafogottabb, de ez már ízlés kérdése.

Intenzív hidratáló kézkrém Aloe vera géllel: 5/4,5

 img_20180207_203806.jpg

Az utolsó termék, egyben a kedvencem is: a Sheila Kamilla nappali arckrém ligetszépe olajjal és sheavajjal. A termék design-ja igazán megnyerő, és egyáltalán nem mondható szokványosnak, legalábbis én még soha nem láttam hasonlót. A tubusról a kupakot levéve úgy juthatunk a csodás arcápolóhoz, hogy lenyomjuk a fehér kiálló részt, középen pedig már ki is jött egy adag belőle, ami bőven elég arcápolási rutinunk elvégzésére. (Lásd a képen.)

img_20180205_204411.jpg

Maga a krém teljesen illatanyagmentes, egyedül az összetevők illatát lehet enyhén érezni. Mivel ez is szintén rekordidő alatt beszívódott eljátszottam a gondolattal, hogy remek alapja lehet egy szép sminknek, amit le is teszteltem, és bár ettől tartósabb nem lett, de fantasztikusan hidratálta arcbőröm, ami az alapozó felvitele előtt a legfontosabb.

A krém állagát a kézkréméhez tudnám hasonlítani, ami kevésbé olvad szét a bőrömmel érintkezve, mint a testápoló, illetve ez sem hagy ragacsos érzetet maga után. 

Kamilla nappali arckrém ligetszépe olajjal és sheavajjal: 5/5

A kézzel készített, egyedi portékát a https://www.sheila-kozmetikum.hu/ weboldalon lehet megrendelni, továbbá érdemes folyamatosan figyelni az oldalt, mert egy titkos szóbeszéd járja arról (shh.. ez titok!), hogy több új, illetve meglévő termék (tovább)fejlesztés alatt áll (például egyes termékek új illatokat kapnak, hogy mindenki megtalálja a leginkább ízlésének megfelelőt), melyek hamarosan elérhetőek lesznek a webshopban is. Ezen felül kutyakozmetikumokat is lehet rendelni, ha esetleg kiskedvencünk tappancsai ki lennének száradva, vagy ha még mindig keresed a tökéletes kutyasampont érdemes körülnézni.

Két dolog biztos: az egyik, hogy nem fogsz csalódni; a másik, hogy biztosan újra fogom venni ezeket a fantasztikus kozmetikumokat.

A termékeket itt érhetitek el:

https://www.facebook.com/sheilakozmetikum/

https://www.sheila-kozmetikum.hu/

Tetszett a cikk? Kövess Bennünket Facebook oldalunkon, vagy nézd meg a cikkhez tartozó képgalériát.

A bejegyzés trackback címe:

https://kikapcsolodok.blog.hu/api/trackback/id/tr713653084

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása