Recept: amerikai palacsinta
2015. február 07. írta: Anita Bé

Recept: amerikai palacsinta

6590e5f48d310312aba43daf7bf0f65a.jpg

Hozzávalók: 20 dkg liszt, 1 csomag sütőpor, egy csipet só, fél evőkanál kristálycukor, 3 dl tej, 1 tojás, 5 dkg vaj.

Elkészítés: A lisztet, a sót, a cukrot és a sütőport keverd el alaposan egy nagy tálban, majd apránként add hozzá a tejet, és keverd simára. Üsd hozzá a tojást, és azzal is dolgozd el a tésztát. A vajat olvaszd meg a mikrohullámú sütőben. Természetesen használhatsz margarint is, de a vajtól a tészta sokkal selymesebb, lágyabb lesz, ezért, ha van otthon, inkább azt tegyél bele. Az olvasztott vajat is keverd a lisztes masszához – vigyázz, hogy csak meleg legyen, de ne forrjon, mert kicsapódhat a tojás!

Ha teflonserpenyőt használsz, sütéskor csak az első palacsinta alá kell egy kis darabka vajat tenni, a többi már szépen kisül vaj nélkül is. Forrósítsd fel a serpenyőt, majd vedd takarékra a lángot, mert különben a palacsinták alja megég, de még nem lesznek eléggé átsülve ahhoz, hogy megfordítsd őket. A palacsintákkal nem kell beteríteni az egész serpenyőt, mint a magyar palacsintával szokás, egymás mellett 2-3 kisebb lepényt is süthetsz. Ha a palacsinták széle elkezd bőrösödni, akkor egy nagy, lapos kanállal nyúlj alájuk, és fordítsd meg őket egy gyors, határozott mozdulattal. Az a jó, ha a tészta szép, aranybarna színű.

A másik oldalt már csak néhány pillanatig kell sütnöd, ez után mehet a kész palacsinta a tányérra.

Díszítéshez használj gyümölcsöket, vagy ahogyan az eredeti recept ajánlja: juharszirupot. 

da09252bab0f4b708a5b5a99468a2cec.jpg

Forrás: bien.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://kikapcsolodok.blog.hu/api/trackback/id/tr817148771

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása