Teszteltük: wOM betonékszerew
2018. december 19. írta: csabazsee

Teszteltük: wOM betonékszerew

Beton. Ha erre a szürke, folyékony állapotában még formázható mesterséges építőanyagra gondolunk, akkor számtalan felhasználási lehetőség jut eszünkbe. Utak, hidak, épületek. Ritkábban gondolunk arra, hogy ebből a sokoldalú alapanyagból dekorációs elemek és bútorok szintén készülhetnek.  Azt hiszem, az szinte fel sem merül, hogy akár ékszert ugyanúgy alkothatnak belőle. Pedig, az igazán kreatív személyiségek ezt is megteszik. Reni alkotásai valóságosak, úgy, ahogy azt a márka neve - a waloságOM - is mutatja.

20181207_134206.jpg

Az ékszerek terén elég konzervatívnak vallom magam. A karikagyűrűmön, a jegygyűrűmön és fülbevalón kívül a dédszüleimtől kapott nyakláncot viselem minden nap. Ritkán karkötőt és órát hordok. Szeretem az egyszerű, letisztult formákat és az egyedi darabokat. A wOM jóvoltából pedig mindezen feltételeknek megfelelő darabokat tesztelhettem.

Mi is az a wOM - walóságOM? Kiss Renáta márkája, ami betonból készített egyedi ékszerekkel teszi szebbé a hétköznapokat. Reni az érzési által keltett impulzusokból építkezik és fontos számára, hogy minden, amit készít, saját magának is tetsző legyen. Tulajdonképpen, a saját valóságát formázza wOM-á, így minden ékszerének ő maga szintén része.

A márka ötlete már 2016 szeptemberében megszületett, azonban a wOM csak a tavalyi év novemberétől kezdte meg valódi pályafutását. Ebből is látszik, hogy a márka tudatosan indult, nem csak hobbiból. Az előzőekben művészi mozgással foglalkozó márka megálmodó korábban nem foglalkozott ékszerkészítéssel, mégis ebben teljesedett ki. Szerette volna magasabb szintre fejleszteni az önkifejezést. A belső folyamatok megélése által kívánt maradandót alkotni, így visszatükrözve az érzéseit. Az általa vezetett workshopokon, a részvevőket ugyanerre sarkallja. Természetesen, folyamatosan képzi magát és fejlődni szeretne, hogy egyre magasabb színvonalat tudjon nyújtani vásárlóinak. Hozzáteszem, ez már most is magas színvonal.

20181207_134813.jpg

Reni újrahasznosított - wOM logóval ellátott - piros-fehér, ünnepélyes hangulatot kölcsönző, fonállal átkötött papírcsomagolásban küldte számomra a szuper kiegészítőket. Környezetvédelemben tudatos, ezért fontosnak tartja, hogy minél kevesebb hulladékhoz juttassuk Földünket. A csomag mellett egy kedves üzenetet és külön használati javaslatot találtam magyar és angol nyelven. Ebből a leírásból megtudtam; vigyáznunk kell arra, hogy az ékszereket ne érje víz valamint parfüm sem. Sportolás és alvás közben ne viseljük őket.  Az ékszerek mindegyike kis címkével és karácsonyi mókás felirattal ellátott és a logóban látható szívecske motívum ezeken is megjelent.

20181207_134331.jpg

A csomagomban három pár fülbevalót, egy gyűrűt és egy nyakláncot kaptam. Mindegyik szépen kidolgozott, különleges darab. A betonból, aranyszínű akrilfestékből és nikkelmentes fémekből álló ékszerek levettek a lábamról, de nem csak engem. A környezetem lelkesen dicséri a wOM kiegészítőket.

Az egyik fülbevaló, a gyűrű és a nyaklánc akár egy szettet is alkothatnak, mivel ugyanaz a minta jellemzi mindegyiket. Kerek, lapos felület, amely felezve beton és arany színben pompázik. A gyűrű állítható, így nem kell aggódnunk, hogy nem megfelelő méretet választunk. A kerek medál hosszú, mellkas középig érő sötét aranyszínű, kiválóan passzoló bogyós láncon lóg. A fülbevaló bedugós, lapos felületű, mérete közepes, kényelmes viselet.

img-20181207-wa0039.jpg

A másik fülbevaló háromszög alakú, hasonlíthatnám hegyecskéhez, de jégcsaphoz is. A szintén bedugós fülbevaló, ugyanúgy ötvözi az arany és a beton színkombinációját, mint az előző darabok. Itt a „hegy” forma csúcsa kapott ragyogó bevonatot. Ez a darab tökéletes kiegészítője lehet egy vagányabb szettnek, de a karácsonyi időszakban ugyanúgy ideális viselet. Számomra ez az igazi jégkirálynő darab.

A harmadik fülbevaló félgömb alakú, bedugós. Nagyon különleges ékszer, mert az előzőektől eltérően másképp kapott aranyszínű csillogást. A beton apróbb egyenetlenségeit töltötte ki Reni a festékkel.

Az arany szín ad egy ünnepélyes hangulatot mindegyik ékszernek, viszont egyáltalán nem hivalkodó ez a fény, így hétköznapokra ugyanúgy ideális viselet mindegyik darab, mint különleges alkalmakkor. Bátran hordhatjuk őket laza vagy elegáns ruházattal együtt.

A betonra jellemző tulajdonságok eredménye az, hogy nem készül sosem két ugyanolyan ékszer, mindegyik egyedi, még akkor is, ha a forma és a színezés azonos.

Az én abszolút kedvencem a gyűrű! Biztosan azért, mert erre bármikor ránézhetek, tükör nélkül is. Nagyon kényelmes és szemet gyönyörködtető darab.

20181207_134636.jpg

A walóságOM-ot megtaláljátok Facebookon, Instagramon és Pinteresten. A közösségi média felületeken láthatjátok, hogy számtalan formában és fazonban készülnek ékszerek a márka által. A nyakláncokon, gyűrűkön és fülbevalókon kívül mandzsettagombot is vásárolhatunk Renitől.

Ha rendelnétek, akkor megtehetitek privát üzenetben vagy az Etsy-n keresztül, személyesen megtekinthetitek és megvásárolhatjátok az ékszereket a szia+ üzletben Budapesten a 11. kerületben, a Buborék, Balatoni Buborék és a CBL Classhome Design Shop boltokban. Online rendelés esetén a csomagolás és a szállítás díját a feltüntetett árak tartalmazzák. Ha karácsonyi meglepetésnek szánjátok az ékszereket, érdemes gyorsan intézkedni, hogy a fa alatt várja tulajdonosát a kivételes ajándék.

Véleményem szerint a márka nagyszerűsége az egyszerűségében rejlik. Nem túlkombinált darabokat kapunk, hanem letisztult formákat egyedi alapanyagból. Én nagyon szívesen viselem. Hordjátok ti is!

20181207_222930.jpg

Elérhetőségek:

https://www.facebook.com/walosagom

https://www.instagram.com/walosagom/

Írta és fényképezte: Nagy Viktória, Kikapcsolódok blog

A fényképek tulajdonosa a Kikapcsolódok blog, amelyet szerzői jogok védenek. (Mentése, más oldalakon való megjelenítése az Index.hu és a Minimag.hu oldal kivételével nem lehetséges.)

Tetszett a cikk? Kövess bennünket Facebook oldalunkon is, vagy nézz körbe az Instagram oldalunkon!

A bejegyzés trackback címe:

https://kikapcsolodok.blog.hu/api/trackback/id/tr6414501018

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.