Teszteltem: Big Daddy Burger Bár
2018. november 16. írta: Anita Bé

Teszteltem: Big Daddy Burger Bár

Budapest XI. kerületében, a budafoki sárga kocsiszín szomszédságában standol Big Daddy (steak)Burger Bárja.

 

dsc_3503_2.JPG

 

Fél évtizede született meg az ötlet, Daddy hitvallásával együtt: „Hiszünk abban, hogy a szívvel-lélekkel, minőségi alapanyagokból készített ételeinkkkel mosolyt csalhatunk az arcotokra és jó érzést szívetekbe. Akkor vagyunk boldogok, amikor Ti elégedettek. Érezzétek Magatokat otthon!” – B.D.

 

dsc_3401_2.JPGdsc_3437_2.JPG

 

A fehér, piros, kék csíkos bodegában készítik Daddy 28 variációjú steakburgerét. Pár éve Philadelpiában volt szerencsém megkóstolni az amerikai típusú burgert, amit nem véletlenül hívnak steakburgernek. A húspogácsa marhahúsból készül olyan módon, hogy bár darált formában sütik, mégis olyan szaftos, mint egy frissen készített steak szelet, roppanós kéregben.

Akkor és ott döbbentem rá, hogy milyen az ízes, illatos, friss és tápláló burger.

 

dsc_3487_2.JPGdsc_3451_2.JPG

 

Daddy burgereiben a steak adja az egyik alapot, az édes zsemle a másikat. A húskeveréket külön neki keverik és darálják (annyira apróra darált húsból készül a pogácsa, hogy szinte homogén); az édes zsemlét (puha, mégis ropogósra süthető állagú, mindezek mellett nem szárad ki) pedig saját recept alapján egy pék készíti BDaddy-nek.

 

A burgereket normál méretben 11 dekás zsemlében 10 dekás steak-kel vagy extra méretben 22 dekás zsemlében 20 dekás steak-kel rendelhetjük.

 

Köretként helyben készített amerikai káposztasalátát, sültkrumplit, rántott hagymakarikát, salátát, vegyes köretet vagy sült édesburgonyát vehetünk.

 

Ha a fentiek ellenére mégsem burgerben gondolkodunk, lehetőségünk van hot dogolni, csirkeszárnyalni, quesadilla-szolni, esetleg sertés omlósozni.

 

 

Alig vártuk, hogy megérkezzenek burgereink a kísérőikkel és egy hot dog, mert hát ha valahol, itt van remény egy jó hot dogra.

 

Bemutatjuk Lávát alias „Szalvéta zabálót”: piros kosárban, fémes védelemmel és szalvétával pillantjuk meg. A felezett zsemle belső oldalai is pirítottak, az alsó félre kerül a Daddy szósz, szalagos jégsaláta, friss paradicsom, cheddar-ral töltött steak, pirított bacon és egy tükörtojás; pálcával rögzítve, melynek kísérője az amerikai káposztasaláta.

 

dsc_3506_2.JPGdsc_3514_2.JPG

 

A burger zsemléje puha, a szaftot épp, hogy beszívja, kellemesen édes; tetszik, hogy a szószon közvetlenül a saláta és a paradicsom kap helyet; a hús homogénsége még inkább lehetővé teszi a szaftos ízének élvezetét, sós és borsos íz egyszerre teljesíti a marhát; a sajt lávaként buggyan elő és bolyong az alsó szintig; a bacon kellően puha belül és roppantó kívül; a tojás teszi fel az i-re a pontot.

 

A steak pogácsák kupak alatt készülnek, hogy a lehető legtöbb ízes szaftot megtarthassák.

Annyira összeérnek az ízek, hogy pár perc szünet szükséges, mielőtt a káposztasalátát kóstoljuk, hogy valóban érezhessük. A káposzta és a répa apróra vágott, friss és ropogós, valójában nem dominál, hanem egy érett ízkísérőt ad a burgerhez.

 

Leleplezzük Wanted-ot: a felezett zsemlén, szósz, jégsaláta, paradicsom, rántott hagymakarika, steak, dupla bacon, reszelt sajt és BBQ szósz, társa pedig a sült édesburgonya.

A hagyma édessége köríti a hús sós szaftosságát, amit a BBQ lágyít.

Az édesburgonyához házi fehér szószt kapunk; a burgonya, olyan, mintha mézes chips-be harapnánk, belül krémes édesség, kívül roppanó sárgaság.

 

dsc_3489_2.JPG

 

Urrá lesz rajtunk a Telhetetlen névre keresztelt hot dog – ami újradefiniálja a „forrókutya” fogalmát: pirított hot dog kiflin, szósz, saláta, sült sajtba tekert grillezett sertés virsli, pirított hagyma és bacon, sült káposzta, KE(tchup)MA(yo)MUstár.

 

dsc_3540_2.JPG

 

Annak ellenére, hogy a virsli szolgáltatja a hot dog húsát, egy teljesértékű ízkoplexumot kapunk; a sajt selymes, a virsli pattan, a káposzta édes-savanyú, a hagyma és bacon pedig keresztapaként bánik ízlelőszervünkkel.

  

Big Daddy-hez betérhetsz, ha majd éhen halsz és igazán ízes ételre vágysz, öltönyösen vagy baseball sapkástól, párosan vagy családosan-gyerekesen; ha nincs túl sok időd, rendelj telefonon és mire megérkezel frissen vár a DaddyDish-ed.

 

Ízleld meg Buda BIG steakburgerét DADDYnél!

 

Elérhetőségek:

https://www.facebook.com/BigDaddyBurgerBar/

 

Írta: Sas Gabriella, Kikapcsolódok blog

Fényképezte: Csapó Krisztián, Kikapcsolódok blog

Tetszett a cikk? Kövess bennünket Facebook oldalunkon is, vagy nézz körbe az Instagramm oldalunkon! 

A bejegyzés trackback címe:

https://kikapcsolodok.blog.hu/api/trackback/id/tr7814375683

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.