Gyerekek vették át az irányítást az Állatkertben
2018. november 16. írta: Anita Bé

Gyerekek vették át az irányítást az Állatkertben

Gyerekek vették át a Budapesti Állatkert irányítását! Világszerte november 20-án ünneplik a gyermekjogok világnapját, idehaza pedig már most is hallatják hangjukat a gyerekek: a hét elején egy tűzoltókapitányság, majd az FTC, most pedig az Állatkert felett „vették át a hatalmat”.

kat_5074.JPGAz UNICEF Magyarország Gyerekhang kampányának részeként Király és Várkapitány került a Holnemvolt Vár élére, ők indították el a Hetedhét Palota interaktív játékait. A kicsik a Sünispotály főállatorvosával és gondozóival együtt megvizsgálták és ellátták a mentőhelyen lábadozó sünöket és vörös vércsét, majd megetették a simogatóban a dámszarvasokat. Végül a Palotacukrászatban finom édességeket készítettek és fogyasztottak a kiscukrászok.

kat_5233.JPG

 Az UNICEF Magyarország másodjára csatlakozik a Gyerekhang kampánnyal a globális kezdeményezéshez. A világnap alkalmából fordított napot tartanak számtalan intézménynél, vállalatoknál. Az üzenet az, hogy ne csak most, hanem a hétköznapokban is figyeljünk oda a gyerekekre, hallgassuk meg a véleményüket, vonjuk be őket az életüket érintő kérdésekbe.   

kat_5590.JPG

 Az eseményen egyúttal kihirdették az idei Gyerekhanghoz kötődő Gyerekrajz verseny eredményét, közel ezer pályamű érkezett az ország minden pontjáról az UNICEF Magyarország felhívására. Több képet is szociális intézményekben élő gyerekek küldtek be. A „Ha lehetne egy kívánságom…” gondolat ihlette meg a fiatalokat, a zsűrinek három korosztályban kellett győzteseket hirdetnie, nehéz helyzetüket jól jelzi, hogy két kategóriában is holtverseny született a második helyen. A győztes alkotásokat országszerte láthatják az érdeklődők, hiszen a JCDecaux felajánlásának köszönhetően city light plakátokon köszönnek vissza a képek november 16-tól. A Gyerekrajz pályázat főtámogatója az ICO Zrt. SÜNI márkája volt.

6-10_eves_korosztaly.jpg6-10 éves korosztály

11-14_eves_korosztaly.jpg11-14 éves korosztály

 „A képeket végiglapozva láthatjuk a gyermeki elme elevenségét, lovak, kutyák, pónik és sok unikornis tűnik fel, valamint rengeteg bájos kívánság: volt, aki például biciklire vágyott, más arra, hogy legyen 3. része a Deadpoolnak. Sokan egy szebb, jobb, élhetőbb világról álmodnak – ez visszatükröződik a győztesek alkotásain is. Olyan jövőkép tárul elénk ezekben az alkotásokban, amelyekben kevesebb az erőszak, az éhség, szenvedés, és zöldebb, tisztább a világ” – mondta Mészáros Antónia, az UNICEF Magyarország ügyvezető igazgatója.

15-18_eves_korosztaly_1.jpg15-18 éves korosztály

További részletek a Gyerekhangról:

  1. november 20-án, a Gyermekek Világnapján ismét a gyerekek veszik át a vezető szerepet idehaza és külföldön is. Idén másodszorra az UNICEF Magyarország is csatlakozik a világszervezet talán legvidámabb kampányához, a Gyerekhanghoz, amelyet az ENSZ gyermekjogi egyezmény elfogadásának évfordulóján tartanak. November 20-án kékbe borul az ország több pontja, számos intézményben a kicsik kipróbálhatják a felnőtt szerepeket, sőt, több helyen az „irányítást” is átveszik.  

Figyeljünk a gyermekekre! Hallgassuk meg a véleményüket, adjunk nekik elég információt a világról, vonjuk be őket az életüket érintő döntésekbe – ezek a fő üzenetei az UNICEF Gyerekhang kampányának. November 20-án az üzleti életben, a kultúra, a média, a szórakoztatóipar és a sport különböző helyszínein fordított napot tartanak, ahol a gyerekek belekóstolhatnak a felnőtt szerepekbe és elmondhatják, mit gondolnak az adott közegről, milyen jövőről álmodnak.  

Máris több tucat szervezet, vállalat és sportegyesület jelezte, hogy szeretné a maga módján felhangosítani a gyerekek hangját. Többek között az EMMI, a Főpolgármester Hivatal, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, az Országos-Rendőr-főkapitányság, az Országos Mentőszolgálat, a Budapesti Közlekedési Központ, a MÁV, a Gyermekvasút, a Budapest Airport, a Fővárosi Állat- és Növénykert, az OTP Bank, a WECO, a NetPincér, az ICO, a Cherrisk, a LEGO Csoport, az Andrássy Élményközpont, a Ferencvárosi Torna Club, a Budapesti Fesztiválzenekar, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, a Nemzeti Színház, az Örkény Színház, a Katona József Színház, a Radnóti Színház csatlakozott a programhoz változatos programokkal, de a lista folyamatosan bővül és számos önkormányzat is úgy döntött, hogy támogatja a kezdeményezést.

A város számos pontján UNICEF kékbe öltöznek majd az ikonikus épületek, például a MÜPA és a Clark Hotel, sőt a Lánchíd is. November 20-án az UNICEF fiatal nagykövetei a Parlamentben is megjelennek, majd a gyerekcsoportokat gyerekek vezetik körbe az Országházban.

A bejegyzés trackback címe:

https://kikapcsolodok.blog.hu/api/trackback/id/tr6314376575

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.