A szívószál-sztori
2018. június 23. írta: Anita Bé

A szívószál-sztori

Az Európai Bizottság szorgalmazza, hogy 2025-ig Európa minden országában tiltsák be az egyszer használatos műanyag eszközöket, közöttük a szívószálat is, mivel az élővilágra végzetesen káros hatást gyakorolnak.

20180620_214026.jpg

Magyarországon hiánypótló ötlettel állt elő a hír hatására Felföldi József, aki az ehető szívószálat alkotta meg, melynek a sorozatgyártása, akár már jövőre elkezdődhet. De nem egyedi a kezdeményezése, hiszen Amerikában a Loliware nevű cég már 2015-ben megalkotta az ehető poharat, most pedig az ízesített, fogyasztható, komposztálható Lolistraw-t, ami már megrendelhető a weben.

De hogy jutottunk idáig…

20180620_213654.jpg

A szívószál története a régmúltra nyúlik vissza, az ezzel kapcsolatos kutatási eredmények az eszköz kialakulásának kezdetére nem derítettek fényt pontosan. Viszont számos, egyéb hasznos információra tettek szert a művészettörténeti, nyelv- és irodalomtudományi, nyomdatörténeti, általános történelmi, szappanbuborék-kutatások által, és a leletek megmutatták, hogy akár már az ókorra is visszavezethető az eszköz használata, szinte egyidős a civilizáció megjelenésével.

Kezdetben szalmaszálat használtak az italok fogyasztásához, amellyel a magvak és rostokat szűrték ki a folyadékokból. A modernebb eszköz feltalálása Chester Marvin Stone nevéhez kapcsolódik, aki 1888-ban elkészítette és szabadalmaztatta a spirálisan tekert, parafinnal kezelt papír szívószálat. Dél-Amerikában viszont, már jóval korábban használtak fém szívókát különféle teák fogyasztásához.

111_1.jpg

Hazánkban a lopótök lehetett a mai modern szívószálak őse, de emellett bizonyítottan használtak szalmaszálat ugyanúgy, mint más országokban.

Napjaink nagy szívószál „fogyasztója’ az Egyesült Államok, ahol naponta akár 500 millió szívószál végzi kukában egy elszürcsölt ital után. Nagy-Britannia szintén élen jár ennek a műanyag terméknek a használóinak listáján.

Az ehető szívószálakon túl azonban egyéb lehetőségek is adódnak a műanyagmentes szürcsölésre. Kereskedelmi forgalomban kaphatóak a színes papír termékek mellett az üveg-és bambusz szívókák is. Meglepő, de búza szipókát szintén rendelhetünk a netről a rozsdamentes fém változat mellett, ez utóbbihoz speciális kefe jár, hogy mindig makulátlanul tiszta csövecskén keresztül szürcsölhessünk.

Bárhogyan alakult a szívószál sorsa a múltban, biztos vagyok benne, hogy a jövője megkérdőjelezhetetlen és az italszürcsölés, valamint a társadalmi események közkedvelt eszköze marad, bármilyen anyagból is készüljön! 

Írta: Kisa-Nagy Viktória

A bejegyzés trackback címe:

https://kikapcsolodok.blog.hu/api/trackback/id/tr6014067177

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása