Teszteltem: CLUSE (CL18032, La Bohéme)
2017. december 01. írta: Anita Bé

Teszteltem: CLUSE (CL18032, La Bohéme)

Közelednek az Ünnepek, az emberek pedig lázban égnek, hogy mivel is lephetnék meg szeretteiket. Jómagam is igyekszem minden évben megfontoltan választani, ehhez pedig egy alapos utána olvasás szokott nekem segíteni. Úgy gondolom az egyik legszebb, és legtartósabb emlék amit adhatni lehet, az egy meseszép óra. 

img_3917.JPG

A márkát egyértelműen a letisztultság, és az elegancia jellemzi. Minden korosztály megtalálhatja a szívéhez közelálló darabot, hiszen az órák szíjai cserélhetőek. Egy fontos momentum van, amit a vásárlónak első körben érdemes eldöntenie: az arany, vagy az ezüst óralaphoz vonzódik inkább? Alapjában véve kevés ékszert hordok, viszont az arany szín egyértelműen nagyon-nagyon nőies, így nekem erre esett a választásom. 

zcx_9170-4.jpg

A márka 2 év garanciát ad a termékeire, ami véleményem szerint ideális, és a mai garanciákhoz képest már-már kifejezetten jónak is számít, hiszen nem ritka, hogy egy termékre csupán fél, vagy esetleg egy év garancia van. Az ár tartalmaz egy rendkívül jó minőségű tokot is, ami az ékszered otthona lesz. Könnyedén elcsomagolhatod, ha éppen nem hordod. 

zcx_9151.jpg

Jómagam egy CLUSE CL18032-es, La Bohéme-t teszteltem, ami színében-fazonjában illeszkedik a stílusomhoz. A darab vidám, nőies, mégis letisztult és elegáns. A tok nemesacélból készült, ezért igen masszív, jól bírja a strapát. A szíj színét tekintve korall, anyagát nézve pedig jó minőségű bőrből készült, egyenletes, szép varrású. Első pillantásra szerelem! A szívem kalapált, az agyam pedig már pörgette is a ruháimat, hogy mivel szeretném majd felvenni a terméket. Nagyon jól illik lazább, pulcsis napokhoz is, de helyt áll akkor is, amikor kosztümöt hordunk. 

zcx_9232.jpg

Fontos elmondanom azoknak, akik rajonganak az órákért, hogy ezen termékben egy Japán Miyota szerkezet lapul! Miért is fontos ezt kiemelnem: ezek a szerkezetek a termékünk lelkei, ezek felelnek azért, hogy az órák a lehető legtöbb ideig velünk maradhassanak. A Miyota óraszerkezetei az egész világban megtalálhatóak,  egyes Miyota szerkezetek pedig világszabványnak számítanak! A márka a Citizen alcége, így magabiztosan állnak az élmezőnyben.

zcx_9198-2.jpgzcx_9041-2.jpg

A CLUSE márka gondolt azokra is, akik az órán túl is szívesen hordanak ékszert, így karkötőket is találhattok a márka kínálatában. 

la-boh-me-strap-mesh-gold-100004674-jpg.jpegKép forrása: cluse.com

Biztosan sokatokban kérdés maradt, hogy mitől is olyan különleges az, hogy az órák szíját cserélni lehet. Nemes egyszerűséggel gondoljatok csak arra, hogy milyen órát vesztek fel színházba, és milyet akkor, amikor csak munkába indultok? A CLUSE nem csupán színében árul különleges szíjakat, hanem megválaszthatjátok annak anyagát is. Így pl ha igazán alkalmi hangulatú termékre vágytok, akkor szívből ajánlom a rozsdamentes acélhálós órajszíjat is.

Te is meglepnéd a szeretteidet ezzel a termékkel? 

A márka Facebook oldalát ITT találod.

Az it's time shop honlapját, ahonnan az órát akár házhoz is rendelheted, ITT

Tetszett a cikk? Kövessetek Bennünket a Facebookon is! 

A bejegyzés trackback címe:

https://kikapcsolodok.blog.hu/api/trackback/id/tr3213408077

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.