Teszteltem: Early Bird Coffee
2017. július 21. írta: Anita Bé

Teszteltem: Early Bird Coffee

Tudjátok, mindig is imádtam azokat az üzleteket, ahol a tulajdonosok a pult mögött állnak, és jókat storyznak arról, hogy miként is kerültek oda. Így történt ez most is, amikor megismerhettem Ildikót az üzlet -egyik- vezetőjét.

15.JPG

Elmesélte, hogy nem szakmabeli, sőt: építőmérnökként végzett, és ezen a területen is dolgozott jó sokáig. Ha körbenéztek, egyébként észrevehetitek a gondos munkát, amelyet Ő maga álmodott meg. Egyszerre jelenik meg az üzletben a nőiesség, és egy enyhe maszkulin hatás. Ez végett az Early Bird Coffee nem csak egyszerű beülős hely, hanem egy olyan üzlet, ahol az ember képes feltöltődni egy jó kávé mellett.

Ehhez természetesen az kell, hogy a pult mögött álló személy tisztában legyen azzal, hogy mire is vágyik a vásárló. Van lehetőség elvitelre is vinni a forró italból, vagy a frissen sült ételekből. Ha kedvünk tartja, akár helyben is elfogyaszthatjuk ezeket, bőven rendelkezésünkre áll szabad tér mind az üzletben és a kis galériát, mind az üzlet előtti kiülős szigeten. Ha egy kicsit szeretnénk elbújni a világ elől, bátran ajánlom a kis lépcsősorral megközelíthető, elszeparált . Csendes, meghitt: két főnek ideális választás. Amennyiben társaságra vágyunk, ajánlom a kiszolgáló pult előtti helyek egyikét: garantáltan nem fogunk unatkozni. Itt úgy várnak bennünket, mintha egy rég nem látott barát tért volna haza egy távoli országból.

Ott jártamkor szinte mindent végigkóstoltam amit csak lehetett, hogy Nektek is elmesélhessem, milyen is ez az üzlet.

Cortado: ott jártamkor kétféle kávéból kérhettem. Az egyik egy saját blend (50% El Salvador, 50% Burundi), a másik pedig egy előre kevert ám roppant jó minőségű ízvilág. Természetesen a ház saját ízeit szerettem volna elsőként tesztelni, így ez volt az első, amit megkóstoltam. Kellemes, nagyon gyengéd ízvilág érkezett a -lássuk be csodaszép- csészémbe. Pont annyira volt karakteres, amennyire egy vásárló a reggeli órákban vágyik.

13_2.JPG

Latte: ezt az előre kevert espresso blendből kértük (60% Peru, 20% Ethiop, 20% Bali) , amely igazán lelket simogató ital volt így a délelőtti órákban. Hozzáteszem elfogultak vagyunk, ez a kedvenc délelőtti italunk. Nem csalódtunk, mert az ízvilág csodálatos volt. Nem ütött mellkason az intenzítás, és szerencsére nem dominált túlzóan egy ízvilág sem. (Gyakori hiba nálam, ha egy kávé már-már citrusos.) 

Ildikó mindeközben megkérdezte, hogy volna-e kedvünk egy jót reggelizni, mert hamarosan beteszi a ház reggeli pitéjét a sütőbe. Egyértelmű, hogy nem hagytuk ki, hiszen tudjuk, hogy a kávézóba sokan csak ezért járnak be! :)

Amíg várakoztunk, kértünk egy levendulás, és egy citrusos limonádét. 

16.JPG

Mindkét tétel alapja egy kis Csupa Szörp, sok-sok jég, és rengeteg citrus. Hirtelen bevillant, hogy mennyire el tudom képzelni a barátnőmmel ezt a limonádézást a kinti teraszon. Nézzük az autókat, pletyizünk egy jó limcsi társaságában, és csak élvezzük a napsütést :) . 

Merengésemből Ildikó szavai ébresztettek fel, mert elkészült a várva-várt pite. Amint kinyílt a sütő, a paradicsom, és a sült tészta illata lepte be a helységet. Egyből ugrottam a pulthoz, szerettem volna látni, ahogyan felvágja a frissen sült finomságot. 

18.JPG

Már ekkor tudtam, hogy ebből bizony semmi nincs kispórolva, ez maga lesz a tökély! Így is történt: uborkával, egy kis rukkolával kaptam kézhez. Meg is lepődtem: savanyú uborka egy pite mellé? Meglepődnétek Ti is, ha tudnátok milyen ütős ízvilág volt ez! A pite tojást, sonkát, paradicsomot, sajtot tartalmaz, ami nagyon laktató reggeli. Egy szelet bőségesen eltelít még egy férfit is! 

Annyira jól éreztük magunkat, hogy a beszélgetés közben észrevettük, hogy legalább 2.5 órát töltöttünk el itt úgy, hogy észre sem vettük az idő múlását. Mivel eltökélt szándékunk volt, hogy tényleg lehetőleg mindent végigkóstoljunk, a reggeli után még megittunk egy flat white-ot, és elvitelre egy jegeskávét is kértünk.

14.JPG

A Flat White dupla espressoból készült, szintén választható, hogy melyik blendből kéritek. Személyes kedvencem lett, leginkább ebéd utánra ajánlom. Karakteresebb ital, de egyik íz sem billen át azon a képzeletbeli határon amit megálmodtam. Ildikó tökéletesen elsajátította azt a tudást, amelyet egy barristától vár az ember. Az üzletben egyébként egy csodaszép kávégépet is megcsodálhattok. /A La Marzocco GB5 kávégépe 2005-ben jelent meg, abban az időszakban, amikor a cég a Barista Világbajnokság hivatalos támogatója volt. Valószínűleg ez a tény is inspirálólag hatott a sikeres GS sorozat után a GB5 megalkotásában . A klasszikus megjelenése a cég régre nyúló hagyományaira utal./ 

Aki rajong a remek kávéért, a csodás hangulatért, azt nem éri csalódás egyik téren sem. 

Elérhetőség:

Nagy Diófa, utca 9.
Budapest

https://www.facebook.com/earlybirdcoffee.hu/

Követhettek bennünket Facebook oldalunkon, ill. megtekinthetitek a cikkhez kapcsolódó galériát. 

A bejegyzés trackback címe:

https://kikapcsolodok.blog.hu/api/trackback/id/tr9512677493

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása