Baba Mama EXPO beszámoló
2016. november 20. írta: Anita Bé

Baba Mama EXPO beszámoló

A tegnapi nap folyamán egy igen klassz programon vettem részt a bloggal, ennek a beszámolóját olvashatjátok most el. A Baba Mama EXPO a köztudatban erősen él, hiszen immáron ez a 11. kiállítás, így egyre több kiállító várja évről-évre, hogy ott lehessen. Ez nekünk pedig, mint résztvevőknek szuper hír!

unnamed_2_24.jpg

Kezdjük is sorban, hogy miért, és kinek érdemes részt vennie ezen a programon: aki jelenleg várandós, annak egyértelműen ott a helye, hiszen rengeteg kiállító kedvezményekkel várja az érdeklődő Anyukákat. Általánosságában elmondható, hogy legalább -15% kedvezményre lehet számítani, ha ott a helyszínen vásároljátok meg a termékeket. A legnagyobb márkáktól, a legkisebbekig kint van mindenki, aki jelenleg számít a piacon, így például a Mamás Papás, vagy akár a Dream Decor is! Akinek kisebb-nagyobb gyermeke van, az is okvetlenül menjen ki. 12 év alatti gyermekek számára a belépés díjtalan! Termérdek gyermekjátékkal várják őket a helyszínen, garantáltan nem fog egyik cseppség sem unatkozni!

Érdemes ellátogatnotok minden standra, hiszen egy regisztráció során nyereményjátékokon vehettek részt, vagy ingyenesen juthattok különböző értékes termékekhez. Érdemes meglesnetek a Hello Baby-t is, mert egy gyors regisztráció során hozzájuthattok ingyenesen bármelyik lapszámijukhoz. Kivitték a saját márkájukat is, amely hipoallergén, kifejezetten csöppségeknek készült. 1_9.jpg

A helyszínen az újdonsült, vagy már a kisegyermekkel rendelkező Anyukák cumiláncot is készíttethetnek, amelyre akár a picik nevét is el tudják készíttetni. Érdemes felkeresni, hiszen itt helyben bármilyen nevet kiraknak Nektek!

2_5.jpg

A Stilianos babauszoda is szerepel a kiállítók között, nekem rengeteg kérdésemre válaszoltak a helyszínen, ami érdekelt. Egy éves a gyermekem, és sokat töprengtem, hogy vigyem-e ilyen korán speciális úszásra Őt. Keressétek fel Őket is, hiszen biztosan Ti is érdeklődni fogtok előbb-utóbb, és itt helyben megkapjátok a válaszokat!

3_6.jpg

Lakberendezés szempontjából nagy kedvencem volt a SilleR, aki csodás termékeket vitt ki a kiállításra. Szemet gyönyörködtető volt a kicsike sátor, amibe a gyermekek örömmel bújtak be. Nézzétek csak:

4_5.jpg

Több olyan stand is kint volt, aki a kisgyermekeseket is nagy szeretettel várta. Külön kiemelném a Hamanek sátrát, illetve a Nestlé standját is. Az előbbinél bármelyik ételt megkóstolhatja a gyermeketek, a másiknál pedig 3 lépésben kellet pontot összegyűjteni, majd azt beváltani. A nyeremény egy babajoghurt, babakanál, illetve egy szép előke!

5_3.jpg

Szombaton a kiállítók mellett hatalmas bulit is tartott az Expo, hiszen a gyerekek nagy kedvencét is elhívták, így 16:00-kor az Alma együttes koncertjén lehetett részt venni. A csöppségek sikítoztak az örömtől, és együtt énekelték a kedvenceikkel a már ismert dalokat.

6_3.jpg

Ne felejtsétek el felkeresni a Nutriklub sátrát, hiszen minden Édesanyának nagyon sokat segítenek a munkásságukkal. Nekem is rengeteg kérdésemre válaszoltak, amíg várandós voltam. Most is aktívan segítenek, így nagy hálával tartozom Nekik! -Nem mellesleg szuper fényképeket is készítenek Rólatok a standon;)-

7_3.jpg

 Dr. Lenkeit reményeim szerint nem kell bemutassam Nektek: Magyarországon a vitaminok piacán erősen jelen vannak. Télen kiemelten fontos a vitaminpótlás felnőtteknek-gyermekeknek egyaránt. Látogassátok meg Őket is, hiszen ha aznap még nem vettétek be a minimális mennyiséget, akkor Náluk pótolhatjátok:

5_4.jpg

A mai napon még van időtök elugrani, hiszen délután még rengeteg program, és kiállító vár Benneteket.

Bővebb információ:

http://www.babamamaexpo.hu/

https://www.facebook.com/events/1084103351710887/

A bejegyzés trackback címe:

https://kikapcsolodok.blog.hu/api/trackback/id/tr9611976190

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása